Találd meg a szenvedélyed!

Szerző: | 2017. június. 18. | Célok, Siker, Változtass!

A múltkor kíváncsiságból megnéztem milyen találatokat dob ki a Google arra, hogy hogyan találjuk meg az igazán nekünk való hivatást, amit szenvedéllyel tudunk csinálni. Ráakadtam Deena Varshavskaya, Frobesban megjelent cikkére.

A szibériai származású lány, politikus apjától azt tanulta, hogy kérdőjelezzen meg mindent maga körül, anyja pedig örök lázadó volt, aki a saját szabályai szerint élte életét. Ezekkel az alapokkal indult neki Ő is, hogy megtalálja a helyét a világban. Azóta számos start up-ot és egyéb céget hozott létre. Ezek közül a legismertebb a Wanelo.

A következőkben az Ő tippjeit olvashatjátok, arról, hogy hogyan találd meg a Neked való karriert! Lássuk!

  1. Ha tudod, hogy nem fog működni, lépj ki belőle gyorsan!

Nagyon sokan nem szeretik, amit csinálnak és tudják, hogy szívesebben foglalkoznának valami mással, de mégis benne maradnak ebben az állapotban és nem változtatnak. Általában arra fogják, hogy nem is igazán tudják, mihez kezdenének szívesen.

Úgy biztosan nem fogod megtalálni álmaid munkáját/ vállalkozását ha “csak” agyalsz rajta, hogy milyen jó lenne. Ha a jelenlegi helyzet nem jó, változtass!

Ha úgy lépsz ki, hogy még egyáltalán nem tudod, mihez fogsz kezdeni, a következő lépés megtétele hamar sürgető lesz. Lehet, hogy ez a helyzet picit kényelmetlen, viszont egyben adhat egy nagyon erős löketet, mert így minden időd és energiád a következő lépésre fog fókuszálni.

Deena azt mondja, hogy sok állást hagyott ott idő előtt, úgy hogy nem volt elég megtakarítása. Viszont minden esetben jónak bizonyult a távozás, mert ez a helyzet rákényszerítette, hogy tovább és tovább keressen azután, ami igazán neki való.

 

  1. Kövesd a kíváncsiságod!

Még ha nincs is még konkrét elképzelésed a karrieredet illetően, biztos vannak olyan dolgok, amik jobban érdekelnek, és amik kevésbé. Fontos, hogy figyelj ezekre és láss tisztán mi is érdekel vagy nem érdekel. Ez elindít abba az irányba, hogy tudd ki vagy és előhozza a kreativitásodat. Anno Steve Jobs is kíváncsiságának köszönhetett sok mindent, például amikor beíratkozott kurzusokara, melyeknek később nagy hasznát vette az Applenél.

 

Egy jó módszer lehet arra, hogy megtaláld ezek az érdeklődési körödet, ha megkérded magadtól, mihez, kezdenél, ha lenne pár millió forintod?

Deena harmadéves egyetemista volt, mikor végéig nézte a Cornell képzési listáját és igazából egy kedvére való dolgot sem talált benne. Ez eléggé lelombozta, de megpróbált abba az irányba gondolkozni, hogy mivel foglalkozna szívesen, ha a pénz nem számítana. Meglepetésére ez az irány a festés és rajzolás felé vitte. Arra is rájött, hogy korábban ezeket a területeket “tilosnak” tekintette. Úgy gondolta, hogy a szülei soha nem támogatnák ebben.

 

  1. Ne a pénz legyen a fő motivációd!

Első startupja idején New Yorkban élt apjával, fizette a tanulmányi hitelét, amit a kevéske videó szerkesztésből összeszedett.

Talált egy befektetőt, aki az alap dolgokat finanszírozta, így Manhattenben nyitottak egy kis irodát. Mivel fárasztó és időigényes volt New Yersey-ből a belvárosba ingázni, Deena vett egy hálózsákot, egy kondi bérletet és javarészt bent maradt a városban. Így jobban ki tudta használni az időt. Nem volt a legideálisabb, de így jóval több ideje volt dolgozni, pénzt keresni.

Ha olyasvalamivel akarsz foglalkozni, amit szeretsz, tedd második helyre az anyagiakat.

Ha gyakorlatiasan csak onnan közelíted meg, hogy mennyi pénzt tudsz keresni, ezzel leszűkíted a lehetőségeidet. Tehát, ha utat engedsz a kíváncsiságodnak, megtalálod azt az erőt, amivel az elvárásaidnak megfelelő pénzt kereshetsz.

Adj teret magadnak, hogy megtaláld a belső motivációd!

Mikor olyan dolgot csinálsz, ami igazán hozzád illik, kiemelkedően teljesítesz és erős vagy. És minél jobban kiteljesedsz a munkában, az az anyagiakban is mérhető lesz.

  1. Ne állíts meg magadnak felső határt!

A felső határ csak is rajtad múlik.

Deena és a designer sztorija:

”Régebben felvettem egy designert, de nem adtam neki hivatalos pozíció nevet. Amikor az első emaileket kaptam tőle, észrevettem, hogy “junior” designerként hivatkozik magára. Meglepőnek találtam, mivel erről korábban nem beszéltünk. Ő ezt a ”módszert” választotta, hogy a felelősségi körét és vele szemben támasztott elvárásokat meghatározza.

Azóta is sok ilyet láttam, hogy emberek, hogy állítják be a határaikat, kibújva ezzel a felelősség és a növekedés alól.

Ha ezt választod, rendben van. Másrészről, ha valóban fejlődni, növekedni akarsz, ne bújj el azon meggyőződés mögött, hogy majd más felhatalmaz téged, hogy azt tedd, amit szeretnél.

Eredeti cikk itt 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás